Természetes Szülés

Természetes Szülés 

Sok kismamában kétségeket ébreszt a terhesség utolsó szakaszában, hogy miből fogják felismerni, sőt, egyáltalán fel fogják-e ismerni, hogy itt az idő, és elindult a szülés. Ennek előzetesen azonban már olyan jelei vannak, amikre érdemes odafigyelni: a has leszáll (vagyis a baba feje belehelyezkedik a medence bemenetbe), a “kijáratot“ elzáró nyákdugó távozhat, rózsaszínessé válhat a hüvelyváladék. Ezeknél az egyénenként nagy különbségeket mutató jelzéseknél azonban jóval egyértelműbb az, amikor a magzatvíz elfolyik, illetve amikor az eleinte csak rendszertelen és alig érezhető jóslófájások rendszeressé és egyre erőteljesebbekké válnak. Ilyenkor már biztos, hogy elkezdődött a szülés első szakasza, az ötperces fájásoknál pedig ideje elindulni a kórházba is. A kórházba érkezve megtörténik az osztályra való felvétel, ami főként adminisztratív formalitásokból áll, majd ellenőrzik a méhnyak tágasságát, CTG-vizsgálattal a baba szívhangját és az összehúzódások sűrűségét.

Az epidurális érzéstelenítés 

Az epidurális érzéstelenítéssorán a szakorvos a gerinc burkai közé egy műanyag csövecskét (úgynevezett kanült) vezet be, melyen keresztül egy Lidocain-szerű gyógyszert juttatnak a gerincvelő melletti térbe. A szer hatására az itt haladó idegek elzsibbadnak, a fájdalomérzet pedig jelentősen csökken vagy akár teljesen megszűnik.

Mi a gátmetszés?

A gátmetszés egy oldalirányú vágás a hüvely szélén, mely segítségével a baba könnyebben tud kibújni a megnagyobbodott nyíláson. Bár egyesek (főleg a természetes szülés követői) ellenzik a beavatkozást arra hivatkozván, hogy valójában nem is minden esetben lenne rá szükség, a szakemberek véleménye szerint mégis számos előnnyel jár: a vágott seb sokkal könnyebben gyógyul és forr össze, mint az esetlegesen szakadt seb; a beavatkozás jelentősen lerövidítheti a kitolási szakaszt; a gát és a méh izmai így kevésbé sérülnek és tágulnak ki; illetve az édesanya hüvelye sem lesz tágabb a szülés után, így megelőzhetők a szexuális élet későbbi zavarai.

Ha a szülés nem úgy történik,ahogy szerettük volna..

Előfordul, hogy egy problémamentes terhesség után átlagosnak ígérkező szülés közben olyan komplikációk merülnek fel, amik nem várt orvosi beavatkozást, esetleg sürgősségi császármetszést tesznek szükségessé. Ilyenkor a vajúdó nő váratlan helyzetben találja magát, hisz a szüléssel kapcsolatos, hónapokig tervezgetett elképzelésein pillanatok alatt kell változtatnia, ami nem könnyű feladat. Fontos, hogy az ilyen helyzetekben a kismama az elkeseredés és az önvád helyett arra a tényre próbáljon meg fókuszálni, hogy valószínűleg babája életét köszönheti az orvosi beavatkozásnak

Következő rendelés feldolgozás: 2018.08.15. Telefonos rendelés: 0176 221 31 718 (munkanapokon 10 és 20 óra között elérhető) Bezárás